Magyarország

Magyarországon - sok más európai országhoz hasonlóan - már a római korban foglalkoztak az itt élők szőlőtermesztéssel és borkészítéssel. A honfoglaláskor őseink már kialakult szőlő- és borkultúrát vettek át a Kárpát-medencében, majd a kereszténység terjedésével megnőtt a püspökségek, szerzetesrendek szerepe a borkultúra fejlesztésében. Szent István, majd az utána következő uralkodók az egyháznak hatalmas földbirtokokat, s azokkal szőlőterületeket adományoztak, így segítve a mennyiségi és a minőségi bortermelést.

1875-ben, Keleti Károly felmérései alapján Magyarország szőlőterülete 425,3 ezer hektár volt, 12 év átlagában 4 millió hektoliter bort termeltek, melynek 20%-a került exportra.

A századfordulón óriási pusztítást végzett a filoxéra-járvány a szőlőállományban, aztán a trianoni békeszerződés miatt az ország elvesztette megmaradt szőlőültetvényeinek egyharmadát.  A II. világháborút követően a szőlőterületeket sem kerülték el az egész mezőgazdaságot érintő erőszakos államosítások. A folyamat végén a bortermelés zöme is nagy állami cégekhez került.  A rendszerváltást követően a nagy bortermelő állami vállalatok nagyrésze tönkrement, ami utat nyitott a magántőkének, ezzel együtt pedig a minőségi bortermelés kiterjesztésére is.