Nyitólap Nyitott ládák
2 találat
Santos & Seixo
Fill the Winebox

Santos & Seixo pincészet

Ez a fiatal, mindössze 2010-ben alapított pincészet, nálunk már  "régi motorosnak" számít, hiszen szinte indulásunktól 2016-tól foglalkozunk a boraikkal. Szeretjük, hogy több régióban is jelen vannak, így Alentejo mellett, Douro-völgyből és Vinho Verdéből sőt most már Tejoból is tudunk borokat hozni, ami segíti, hogy Portugália több arcát is megismerhessük.

Büszkék vagyunk, hogy a Michelin csillagos Essencia Étterem is évek óta vásárolja tőlünk többek között azt az Alvarinho Reservát és a Sobralokat, amit most ti is kedvezményesen vásárolhattok meg. 

Most különösen nagy 20-35% kedvezménnyel tehettek borokat a ládába! 

Láda zárása: 2023. szeptember 30.

A láda zárását követően küldjük ki a megrendelésekhez tartozó díjbekérőket, azok kiegyenlítését követően válik véglegessé a rendelés! A borok érkezés a láda lezásársa után kb. 3 hét
 
1/50
Kifutó tételek
Fill the Winebox
Jön a nyár vége, de még lesz pár gyönyörű és meleg kora őszi nap amikor jól esik egy friss rozé vagy fehér. :)

Itt a lehetőség, hogy ezeket és persze azért pár vöröset is 20-30% kedvezménnyel vehessetek meg!

Most kivételesen a készleten lévő borainkból állítottunk össze egy kisebb csokrot, így ezeket a láda lezárása után AZONNAL át is tudjátok venni!

Ne feledjétek, hogy ezeket a kedvezményeinket csak itt a webshopunkban vehetitek igénybe!

A ládát 2023 szeptember 24-én zárjuk le!
 
28/50