Madeira
Apró sziget az Atlanti-óceánban, ahol különleges borokat készítenek egyedi technológiával. A madeirai nem hűvös, pókhálóval beszőtt föld alatti sötét pincékben érlelődik, hanem a tűző napon „üvegházszerű” építményekben, ahol nem ritka a 40-50 fok sem. Ez a „főzés” adja a borok utánozhatatlan zamatát és hosszú élettartamát – egy jobb madeirai tétel 100 év után is fiatalos és lendületes.
A történet valamikor a XV. század elején kezdődött. Portugál tengerészek fedezték fel Madeira szigetét, miközben Afrika nyugati partszakaszát próbálták feltérképezni. A felfedezést követően a telepesekkel együtt hamar megjelentek az első szőlőültetvények is a szigeten, de ezek a borok sok esetben rossz minőségűek voltak és nem bírták a hosszú szállítás sem.
Az átlagos és hullámzó minőségű madeirai bort két újítás tette világhírűvé és egyedivé. Egyfelől a borhoz alkoholt kevertek, amivel sikerült megoldani a szállíthatósággal, eltarthatósággal kapcsolatos problémákat. (Persze ez nem számított egyedi megoldásnak, portoi boroknál is ezt a technikát alkalmazták.)
A másik felfedezés, aminek a madeirai borok páratlan ízvilágukatköszönhetik, a véletlen műve:egy Indiába tartó, de onnan visszafordított szállítmánya hosszú úton, a sok napsütésben gyakorlatilag felfőtt és kapott egy olyan karamellás zamatot, ami miatt méltán nevezhetjük valódi ínyencségnek a fajtát.
Az évek során a módszer sokat változott, hiszen a hajóztatás nagyon költséges volt. A borászok alternatív megoldásokat találtak ki, amivel reprodukálni tudták a természetes főzés során képződő ízeket. Ennek érdekében speciális kamrákat alakítottak ki, „estufas”-nak nevezték ezeket a szobákat. Ezek üvegházszerű építmények, ahol a nap által kibocsájtott hő érleli a borokat. Az olcsóbb egyszerű borok hőkezelési ideje legalább 3 hónap, a legjobb tételeket viszont hosszú évekig, lassan hordókban tárolva érlelik. Ezt a lassú érlelési folyamatot „Canteira”-nak nevezik.
A XVIII. században a mardeirai borok virágkorukat élték. Hihetetlenül népszerű volt, Amerikától Oroszországig mindenhol előszeretettel fogyasztották. Például Thomas Jefferson madeirai borral mondott tósztot a függetlenségi nyilatkozat aláírásakor, de állítólag George Washington is naponta fél üveggel is legurított belőle.
A XIX. században vége szakadt a tündérmesének. Előbb a lisztharmat, majd az filokszéra tizedelte meg a szőlőültetvényeket. Nagyon sok szőlőtőke pusztult el, aminek a helyébe cukornádat ültettek. AXX. században a kereslet is csökkent: az Orosz forradalommal elvesztek az oroszországi piacok, az amerikai alkoholtilalom meg betett az amerikai értékesítésnek – a madeirai bor két legnagyobb piaca ezzel megszűnt létezni. Ráadásul a hajózási technológia fejlődésével maga Maderia is vesztett az értékéből, egyre kevesebb és kevesebb hajó kötött ki a szigeten, hogy felszerelést – és így bort is - vételezzen.
A kipusztult szőlő helyére nem a hagyományos fajtákat, hanem NegraMole-t ültettek, jelenleg a termelés közel 70-80%-át adja ez a fajta szőlő. Persze hagyományos fajtákkal is találkozhatunk a kínálatban, ezek jellemzően a Sercial, a Verdelho, a Bual (Boal) és a Malvasia (Malmsey).
A szőlő fajtája általában meghatározza a bor karakterét is. A sercialból száraz könnyű borok készülnek, kiváló aperitifek, a verdelho jellemzően félszáraz kicsit füstős ízű bort ad. A bual félédes, diós, mazsolás ízjegyekkel rendelkezik, a malvasiaból finom testes édes bort készítenek, kávés, karamellás ízekkel.
Az EU szabályozás szerint a szőlő fajtát akkor lehet feltüntetni az üvegen, ha a bor legalább 85%-a egy fajtából készül. Amelyik palackon nem találjuk a fajtamegjelölést, az nagy valószínűséggel Negra Mole-ból készült.
A címkén a fajta mellett az érlelési időt is fel szokták tüntetni:
Az átlagos és hullámzó minőségű madeirai bort két újítás tette világhírűvé és egyedivé. Egyfelől a borhoz alkoholt kevertek, amivel sikerült megoldani a szállíthatósággal, eltarthatósággal kapcsolatos problémákat. (Persze ez nem számított egyedi megoldásnak, portoi boroknál is ezt a technikát alkalmazták.)
A másik felfedezés, aminek a madeirai borok páratlan ízvilágukatköszönhetik, a véletlen műve:egy Indiába tartó, de onnan visszafordított szállítmánya hosszú úton, a sok napsütésben gyakorlatilag felfőtt és kapott egy olyan karamellás zamatot, ami miatt méltán nevezhetjük valódi ínyencségnek a fajtát.
Az évek során a módszer sokat változott, hiszen a hajóztatás nagyon költséges volt. A borászok alternatív megoldásokat találtak ki, amivel reprodukálni tudták a természetes főzés során képződő ízeket. Ennek érdekében speciális kamrákat alakítottak ki, „estufas”-nak nevezték ezeket a szobákat. Ezek üvegházszerű építmények, ahol a nap által kibocsájtott hő érleli a borokat. Az olcsóbb egyszerű borok hőkezelési ideje legalább 3 hónap, a legjobb tételeket viszont hosszú évekig, lassan hordókban tárolva érlelik. Ezt a lassú érlelési folyamatot „Canteira”-nak nevezik.
A XVIII. században a mardeirai borok virágkorukat élték. Hihetetlenül népszerű volt, Amerikától Oroszországig mindenhol előszeretettel fogyasztották. Például Thomas Jefferson madeirai borral mondott tósztot a függetlenségi nyilatkozat aláírásakor, de állítólag George Washington is naponta fél üveggel is legurított belőle.
A XIX. században vége szakadt a tündérmesének. Előbb a lisztharmat, majd az filokszéra tizedelte meg a szőlőültetvényeket. Nagyon sok szőlőtőke pusztult el, aminek a helyébe cukornádat ültettek. AXX. században a kereslet is csökkent: az Orosz forradalommal elvesztek az oroszországi piacok, az amerikai alkoholtilalom meg betett az amerikai értékesítésnek – a madeirai bor két legnagyobb piaca ezzel megszűnt létezni. Ráadásul a hajózási technológia fejlődésével maga Maderia is vesztett az értékéből, egyre kevesebb és kevesebb hajó kötött ki a szigeten, hogy felszerelést – és így bort is - vételezzen.
A kipusztult szőlő helyére nem a hagyományos fajtákat, hanem NegraMole-t ültettek, jelenleg a termelés közel 70-80%-át adja ez a fajta szőlő. Persze hagyományos fajtákkal is találkozhatunk a kínálatban, ezek jellemzően a Sercial, a Verdelho, a Bual (Boal) és a Malvasia (Malmsey).
A szőlő fajtája általában meghatározza a bor karakterét is. A sercialból száraz könnyű borok készülnek, kiváló aperitifek, a verdelho jellemzően félszáraz kicsit füstős ízű bort ad. A bual félédes, diós, mazsolás ízjegyekkel rendelkezik, a malvasiaból finom testes édes bort készítenek, kávés, karamellás ízekkel.
Az EU szabályozás szerint a szőlő fajtát akkor lehet feltüntetni az üvegen, ha a bor legalább 85%-a egy fajtából készül. Amelyik palackon nem találjuk a fajtamegjelölést, az nagy valószínűséggel Negra Mole-ból készült.
A címkén a fajta mellett az érlelési időt is fel szokták tüntetni:
- 3 years old vagy Finest: 3 év;
- 5 years old vagy Reserve: 5 év;
- 10 years old vagy Special Reserve: 10 év;
- 15 years old vagy Extra Reserve: 15 év;
- 20 yearsold: 20 év, majd további legalább 2 év palackban;
- Colheita: egy évjárat termése, legalább 5 éves hordós érlelést kapott;
- Frasqueira vagy Garrafeira: egy évjárat termése, legalább 20 éves hordós érlelést kapott;
A madeirai boroknak nem csak az íze egyedi, különlegesek abból a szempontból is, hogy a leghosszabban érlelhető borok. A piacon nem ritka a 100 évnél öregebb palack, de esetenként egy-egy tétel felbukkanhat az 1700-as évek végéről is.
És egy jótanács a végére: ha borunkat hosszú éveken át tárolnánk, sose fektessük az üveget, mert a bor természetes savassága megrongálhatja a dugót!
Ha szeretnéd ismerkedni a madeira borkkal, kattints IDE!
FTWB
És egy jótanács a végére: ha borunkat hosszú éveken át tárolnánk, sose fektessük az üveget, mert a bor természetes savassága megrongálhatja a dugót!
Ha szeretnéd ismerkedni a madeira borkkal, kattints IDE!
FTWB