Stumpf Pincészet

Dr. Stumpf János és fia Péter vezetik a családi pincészetet. János 1991 óta dolgozik, mint mentőorvos Egerben, aki erősen kötődik a szőlőhöz, a borhoz, lévén Tokaj-Hegyalján, Hercegkúton nőtt fel. Fizetéskiegészítésként kezdtek a szőlővel és borral foglalkozni 1992-ben azután, hogy Egerbe költöztek. Eleinte csak bérelt ültetvényeik voltak, ma viszont már 20 hektár saját szőlővel rendelkeznek a város több dűlőjében. Jelenleg 9 Ha-on termesztenek szőlőt Eger legértékesebb termőterületén a Nagy-Eged dűlőben.

"Kizárólag autodidakta módon, önerőből sajátítottam el az ehhez szükséges ismereteket tanultam a fajtákról, klónokról, alanyokról, a növényvédelemről, a talajokról. Telepítettem magyar és világfajtákat, azonban mindegyiknél a fő szempont volt, hogy csak az adott fajtának legjobb klónjai kerülhettek telepítésre. Az is fontos, hogy szeretem a természetet, s amikor csak tehetem, kinn tartózkodom, az tölt fel energiával."

A vállalkozásnak további lendületet igazán az adott, amikor Péter bejelentette, hogy szívesen folytatná, bővítené a megkezdett munkát. Péter energetikai mérnökként valamint gazdálkodási és vidékfejlesztési agrármérnökként döntött úgy, hogy a szőlőtermelés és borászat az, ami igazán érdekli. Korábban is szívesen és érdeklődően vett részt valamennyi munkában, amikor ideje engedte. Egyetemi évei után így már célirányosan 1 éves Ausztria képzésen vett rész Kremsben, ahol Weinmanager-i diplomát kapott. Ma már a munkák java részét Péter irányítja, de amikor szükséges mindig számíthat édesapjára.


Szőlőiket 2,50x0,8 m térállásban telepítik. A művelésmód: Guyot. Hektáronkénti termésátlag 50 q körül van. E cél elérése érdekében a csökkentett rügyszám mellett rendszeresen végeznek termésritkítást (zöldszüret). A szüret optimális idejének megválasztása a feldolgozás első fontos lépése. Azt követően pedig a lehető legtermészetesebb módon történő feldolgozás, érlelés. A hőmérséklet szabályozásán és alacsony dózisú kén adagolásán kívül nincs beavatkozás, hozzáadott anyag. 3-6 hónapos (fehér bor), 16-18 hónapos (vörös bor) fahordós érlelést követően derítés nélkül palackozzák. Több hónapos palackos érlelést követően kezdődik meg a borok értékesítése. A már említett Nagy-Eged dűlőben további területek telepítését tervezik, felhasználva az ott szerzett tapasztalatokat. Számos fajtával rendelkeznek már, a továbbiakban a bővítéseket azokkal tervezik, amivel igazán kiemelkedő minőséget tudnak elérni.